ARCHÍV lakossági tájékoztató

Helyi intézkedések a veszélyhelyzetben

2020. május 15. - Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós Polgármestere

A mai napon kihirdetett veszélyhelyzet rendelkezései enyhítéseket hoztak ugyan az élet bizonyos területein, ám a járvány terjedésének megfékezése érdekében a továbbiakban is szükséges az óvintézkedések betartása.

 A gyergyószentmiklósi városházán május 18-tól ismét lehetőség nyílik személyes ügyintézésre, az alábbiak szerint:

 –  A városháza főépületében, a szociális osztályon, a lakosság-nyilvántartó és anyakönyvi osztályon kizárólag előzetes időpont-egyeztetéssel fogadjuk az ügyfeleket.

–  A pénzügyi osztályon (Fürdő utca) nem szükséges előzetes időpont-egyeztetés, de egy időben 5 személynél többen nem tartózkodhatnak az ügyfélkiszolgáló térben.

–  Minden osztályon érvényes az a szabály, hogy a leadott iratok 5 napig elzárva maradnak és csak ezt követően kerülnek feldolgozásra. Ennek tükrében javasoljuk mindazoknak, akik SÜRGŐS ELJÁRÁST szeretnének, hogy válasszák az ONLINE ÜGYINTÉZÉST. A formanyomtatványok elérhetők a városháza honlapján, ugyanitt lehetőség van a helyi adók és illetékek online befizetésére is.

 Ugyanakkor felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy a törvények értelmében bizonyos óvintézkedéseket be kell tartanunk:

 – lázat mérünk az ügyfélkiszolgáló helyiségekbe való belépést megelőzően;

– belépést követően szájmaszk és kézfertőtlenítő szer használata kötelező;

– minimum 2 méteres távolságot kell tartani egymás között a belső terekben és sorban álláskor.

A polgármesteri hivatalhoz tartozó ügyfélszolgálati irodák programját az önkormányzat honlapján és Facebook-oldalán tesszük közzé, minden további tudnivalóval együtt.

 A városi zöldségpiac szombatonként továbbra is az utóbbi időszakban bevezetett szabályok szerint működik. A belépés a főkapun, kilépés a Meszes utcára nyíló kapun történik; a belépést lázmérés előzi meg; az árusok, és a vásárlók is kötelesek szájmaszkot viselni és kötelező az egymás közötti minimum 2 méteres távolság betartása.

 Azzal a jó hírrel is szolgálhatok, hogy a köztéri padok hamarosan visszakerülnek a helyükre. Kérem, hogy használatuk esetén tartsák be a szabályt, hogy háromnál több személy nem csoportosulhat.

Minden további helyi intézkedésről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.

Kérem, hogy csak hiteles forrásból tájékozódjanak! Ezt szolgálja a polgármesteri hírlevél (melyre ide kattintva tudnak feliratkozni) , illetve ez a blog.

 Továbbra is arra kérek mindenkit, hogy legyünk még türelmesek, tartsuk be az előírásokat, hogy meg tudjuk óvni saját magunk és mások egészségét!

varoshaza.jpg

Eddig sikerült! A továbbiak is rajtunk múlnak!

Kedves gyergyószentmiklósi lakosok!

Nagyon nehéz periódust zártunk a tegnapi nappal. Tagadhatatlan, hogy a sürgősségi állapotra vonatkozó rendelkezések betartása mindannyiunk részéről rengeteg lemondással, áldozatvállalással járt. De mindez nem volt hiábavaló, hisz vidékünket a mai napig elkerülte a fertőzés. Közösen tettünk ezért, tehát az érdem is közös.

Mindenkit megillet a köszönet és a hála!

Külön köszönöm mindazoknak, akik az elmúlt két hónapban segítőkészen álltak közösségünk szolgálatába –  legyen szó intézményes keretek között zajló vagy személyes segítségnyújtásról. Hálás vagyok a szociális és orvosi ellátásban dolgozóknak, az önkénteseknek, akik bármilyen eszközzel és módon támogatták a gyergyószentmiklósiakat. A szükségállapot idején Gyergyószentmiklóson a szociális ellátást 447 személy biztosította, a városháza által szervezett vagy koordinált akciókban több mint százan vállaltak önkéntességet. Köszönet érte. Köszönetemet fejezem ki továbbá a segítőakciókat megszervező és lebonyolító hivatali munkatársaknak is, és még hosszasan sorolhatnám… Hálás vagyok mindenkinek, aki önzetlenül segített ott, ahol csak tudott.

Eddig sikerült. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a járvány nem szűnik meg a sürgősségi állapot végével. Az enyhítő intézkedésekkel vélhetően könnyebbé válnak majd mindennapjaink, mi magunk azonban továbbra is ki vagyunk téve a fertőzés veszélyének. Kérem, hogy a jövőben is tartsunk be minden szabályt! Cselekedjünk felelősségteljesen! Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

eddig_sikerult.jpg

Visszaszámolunk!

Nagyon várunk egy dátumot és ezzel együtt a bejelentést, ami enyhítést hoz az életünkbe, amitől ismét kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé válnak mindennapjaink. Várunk május 15-re, amikor a sürgősségi állapot lezárultával várhatóan enyhítéseket vezet be a kormány; kicsit lazulhat a két hónapja tartó szigorúság.

 Nagyon nehéz időszakot éltünk meg a rendkívüli állapot bevezetése óta, de kijelenthetjük, hogy lemondásaink, áldozatvállalásaink nem voltak hiábavalóak. Amíg vannak települések, egész térségek, ahol jelenleg is tombol a koronavírus-járvány, mi, gyergyószékiek a mai napon is arról számolhatunk be, hogy vidékünkön egyetlen esetben sem igazolták a fertőző kórt. Talán éppen emiatt érezzük olyan távolinak a veszélyt, talán éppen emiatt sokan már nem is igazán tudnak hinni a járvány súlyosságában.

A valóság azonban azt bizonyítja, hogy az új típusú koronavírus létezik és fertőz, esetenként nagyon súlyos tüneteket produkál, áldozatokat követel. Ha nincsenek szigorú óvintézkedések, nem tudjuk lassítani a járvány terjedését. Éppen ezért az enyhítéseket követően sem egyik napról a másikra, hanem lassan, lépésről lépésre tudunk visszatérni a régi életünkhöz, szokásainkhoz.

 Reméljük, hogy hamarosan meglátogathatjuk majd távol élő szeretteinket is, hamarosan ismét megkezdhetik működésüket a bezárásra kényszerült vállalkozások, munkába állhatnak a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak és visszaáll a rend az élet minden területén.

 Azért, hogy ez Gyergyószentmiklóson mihamarabb így legyen, kérem a lakosságot, hogy az új helyzethez is az eddigi megfontoltsággal, fegyelmezettséggel és bölcsességgel alkalmazkodjunk majd! Tegyünk azért továbbra is, hogy a baj elkerülje közösségünket!

valtozasok_csak_hiteles_forrasbol_taj2.png

Hamarosan vége a sürgősségi állapotnak!

Május 15-től készenléti állapot váltja Romániában az új típusú koronavírus-járvány miatt március közepén kihirdetett sürgősségi állapot. A hatóságok eddigi bejelentései egyelőre kevés konkrétumot tartalmaztak a készenléti állapotra vonatkozóan, az viszont bizonyos, hogy a várható enyhítések mellett továbbra is érvényben maradnak bizonyos korlátozások.

Továbbra is arra intek mindenkit, hogy csak hiteles forrásokból tájékozódjon! A polgármesteri blogon, a rendkívüli polgármesteri hírlevélben, (feliratkozás itt), továbbra is naprakész információkkal jelentkezünk.

valtozasok_csak_hiteles_forrasbol_taj2.png

Kedves végzős gyergyószentmiklósi középiskolások!

Talán korainak tűnik, hogy május elején szólok Hozzátok, kedves végzős diákok, de a rendkívüli helyzetben hozott rendkívüli döntések a megszokottól eltérő tettekre sarkallnak mindannyiunkat. A koronavírus romániai megjelenése óta gyökeresen megváltozott az életünk: számos korlátozó intézkedést kellett meghoznunk, melyek következtében redukálódtak a társadalmi érintkezések, elmaradtak rendezvények, az online oktatásé lett a főszerep. Már látjuk, a hónap végére tervezett hagyományos ballagások is elmaradnak. El kell, hogy maradjanak. De be kell látnunk, hogy mindez saját érdekünkben, saját érdeketekben történik, azért, hogy lassítani tudjuk a járvány terjedését.

Ne engedjétek hát, hogy eluralkodjon rajtatok a szomorúság azért, mert elmarad az a várva várt ünnepség, aminek Ti lehettetek volna a főszereplői! Gondoljatok a jövőre és a számtalan előttetek álló lehetőségre!

 A történelemből tudjuk, hogy nehézségek minden korban adódtak, de felülkerekedtünk rajtuk, tanultunk belőlük és mai életünk részévé váltak. Gyermeki ujjongással újra és újra hallani akarjuk, hogyan harcolt hős felmenőnk a fronton, aztán miként szabadult a fogságból, mély áhítattal figyeljük leleményességüket, hallgatjuk azokat a nagyszerű tetteket, amelyekről nagyszüleink, szüleink mesélnek régmúlt időszakokból.

 Bízom abban, hogy a jelenlegi komoly járványügyi helyzet is mihamarabb emlékké válik. Ám ahhoz, hogy ez így legyen, most mindannyiunk részéről – így részetekről is – fegyelmezettségre, bölcsességre van szükség. Ami ma velünk történik, amit ma átélünk, be fog kerül majd a történelem könyvekbe. Cselekedjetek úgy, hogy unokáitok is büszkék lehessenek rátok!

Mindezek mellett rátok, kedves végzős diákok, plusz teher is hárul. És most nemcsak az előttetek álló vizsgákra gondolok, hanem arra, hogy emlékeitekből, lelki élménytáratokból hiányozni fog a ballagás ünnepe. Az eseményé, amikor tanáraitok és iskolatársaitok mellett szüleitek, rokonaitok, barátaitok is Benneteket ünnepelnek. A napé, amikor egy-egy biztató ölelésben egybemosódnak az új lehetőségek örömkönnyei a bizonytalanság miatti aggodalom könnyeivel. Az ünnepé, amely kultúránkban segít lezárni az ifjú élet egy szakaszát és erőt ad a továbblépéshez...

 Kellő alázat szükséges részetekről ezt elfogadni. Tekintsétek mindezt izgalmas kihívásnak!

 Közösségünkben talán Ti lesztek az elsők, kedves végzősök, akik megtapasztaljátok, hogy a rendkívüli állapotot követően nem ott és nem úgy folytatódik az élet, mint előtte. Nem kétséges, hogy ebben az új helyzetben tágas tér jut majd a cselekvésnek. De az eddigitől eltérő gondolkodásmódra, új szokásrendre lesz szüksége a társadalomnak.

 Ki is lehetne alkalmasabb egy még szebb, még jobb világ megteremtésére, mint Ti, kedves ifjak?! Hiszen Ti vagytok azok, akik hamarosan kezetekbe veszitek az irányítást. Ha jól cselekedtek az új helyzetben, jobbá tehetitek a jövőt! Ahogy mondani szokás: a posztó és az olló is a ti kezetekben van. Használjátok bölcsen!

Ehhez kívánok Nektek erőt, egészséget, kitartást! Higgyetek saját képességeitekben! Én hiszek a szebb jövőben, és bízom abban, hogy a sors kárpótol majd titeket a most kihagyott ünnepetekért.

 Isten segítsen utatokon!

unnamed.jpg

Hasznos tudnivalók a megváltozott egészségügyi ellátásról

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások kétségkívül hatásos óvintézkedésnek bizonyulnak, ám vitathatatlan, hogy számos területen megnehezítik az életünket. Nem kivétel az ellátás és az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele sem, hiszen a rendelkezések szerint a kórházak csak sürgősségi esetekben fogadnak betegeket, a járóbeteg ellátó szakrendelők, a fogászati rendelők pedig felfüggesztették tevékenységüket. Egyedül a háziorvosi rendelők működnek a megszokott módon, bár ezen a területen is vannak újdonságok. Miként csapódik le mindez Gyergyószentmiklóson? Dr. Simon Katalin Emesét kérdeztük és az alábbiakban összegezzük válaszait:

 

  • A daganatos betegek, dializált betegek, illetve speciális kezelésre szoruló betegek ellátása nem szünetel a rendkívüli állapot ideje alatt sem. A betegellátásban csak azokat az eseteket halasztják, amelyeknél nem áll fenn a halasztás miatti állapotromlás veszélye.
  • Nem újkeletű, hogy a pácienseket előzetes időpont-egyeztetéssel fogadják a háziorvosi rendelőkben.. Újdonság viszont, hogy a járványügyi helyzetben a háziorvosok feladata lett a házi elkülönítésben lévők egészségi állapotának követése.

 

  • Működőképesnek bizonyult a telemedicina is, azaz, amikor az egészségügyi szakemberek személyes jelenlétét távfelügyeleti eszközök segítségével pótolják. Az enyhébb megbetegedésre utaló panaszok esetén tanácsot kap a beteg, adott esetben gyógyszeres kezelést, sőt még a gyógyszer kiíratásáért sem kell felkeresnie orvosát, hiszen lehetőség van arra, hogy a receptet e-mailben megkapja.
    A kapcsolattartás orvos és páciens között telefonon történik, és csak akkor kell vizsgálatra mennie a betegnek, ha az állapota súlyosbodik. „Itt jön be az időpont-egyeztetés fontossága, így kerülhető el az, hogy a páciens ne találkozhasson esetleg fertőző beteggel” – mutatott rá Simon Katalin Emese.

 

  • A krónikus betegségek esetén, amennyiben egy betegnek romlik az állapota, a háziorvos – kompetenciája határain belül – módosítja a gyógyszeres kezelést. Ha ezzel megoldódik a gond, telefonon tartják a kapcsolatot, úgy követik tovább a beteg állapotát. Amennyiben nem történik javulás, és fennáll az esélye annak, hogy esetleg súlyosbodik a beteg állapota, a háziorvos a sürgősségi ellátására irányítja a pácienst.

 

  • Az orvosi laboratóriumok kizárólag sürgős eseteket látnak el, rutin vizsgálatokat nem végeznek. A gyergyószentmiklósi Prodia laboratórium az eddigi gyakorlat szerint továbbra is a háziorvosoknak küldi el e-mailben a vizsgálatok eredményeit, ugyanakkor a legtöbb magánlabor felhasználói jelszót ad a betegnek, amivel az hozzáférhet az eredményeihez.

 

  • A gyerekek esetében zavartalan a védőoltások beadása. Annyi a változás, hogy több alkalommal kevesebb gyereket hívnak be oltásra, pontos időponttal, és azalatt az idő alatt a betegeket nem is fogadják. Egy gyerekkel egy hozzátartozó mehet be a rendelőbe, és két embernél több nem tartózkodhat egyszerre a váróban. A szülők, ugyanúgy megkapják az értesítést és az időpontot, mint eddig.

 

  • Az egészségügyi kártyák használatát egyelőre felfüggesztették, így nem kell személyesen megjelenni a rendelőben. A háziorvos telefonos egyeztetés után írja meg a receptet. Ha van nyomtatója, lehetőség van arra, hogy ezt e-mailben kapja meg a beteg. Ha nincs, bárkit megbízhat a recept átvételével. A gyógyszerek kiváltásánál sem szükséges az egészségügyi kártya, ami jelentősen lerövidíti a folyamatot.

 

Kevesebb a beteg a rendelőben. Főleg az első napokban akadozott a betegellátás, amíg a rutin ki nem alakult. Nehézséget jelentett az is, hogy nem volt egy jól kidolgozott protokoll, de ma már ez az akadály sem nehezíti a munkánkat” – összegez a háziorvos.

 

A fogászati ellátásról

Önkéntes munkában és ingyenesen végzik a sürgősségi beavatkozásokat a gyergyószékiek számára a fogorvosok. A korlátozó intézkedések feloldásáig a Kórház utca 10. alatt, Dr. Victor Modval rendelőjében zajlik a fogászati sürgősségi ellátás. A gyergyószentmiklósi egység egész Gyergyószéket egyedül látja el, itt kezelik az összes pácienst a városból és a környék községeiből, de ide tartozik Maroshévíz is.

A fogfájós személyek a 0745-376.160-as számon jelentkezhetnek be, és a soros szolgálatot vállaló orvosok naponta 10 és 14 óra között látják el őket. 10 fogorvos végzi a sürgősségi munkát.

Fontos tudnivaló, hogy szigorú előírások érvényesek, csakis a valóban sürgős esetek ellátásáról lehet szó. Mit jelent mindez? Olyan fogfájás például, amely már éjjel sem hagy aludni, vérzések vagy olyan gennyes eldagadás, amely már életveszélyessé válhat. Kezelik továbbá még azokat is, akik valamilyen külső hatás, baleset miatt állkapocstörést vagy hasonló traumát szenvednek.

 

 covid-19_website_icons_egeszsegugy.png

 

Orvosoljuk a víznyomás-problémákat

A lakosság részéről érkezett hozzám több jelzés, ezért nem hagyhatom figyelmen kívül a vízhálózat kiépítése, felújítása mellett a lakók által víznyomás-problémaként érzékelt jelenséget sem. Örömömre szolgál, hogy beszámolhatok arról a tisztelt lakosságnak, hogy a Virág negyed déli részén már sikerült megoldást találnunk és a hibaelhárító munkálatokat a város több pontján is elvégezzük a közeljövőben. Amellett, hogy a lakónegyedekben az új hálózatra csatlakoztatjuk a tömbházakat, többletvízzel tápláljuk meg a hálózatot, így a lakók a lehető legoptimálisabb szolgáltatásban részesülhetnek.  A kifogástalan vízszolgáltatáshoz és a probléma teljeskörű megoldásához azonban elengedhetetlen,  hogy a tömbházakon belül is megtörténjen a vezetékek cseréje, hiszen a több mint 40 éves csöveken keletkezett lerakódás csökkenti a víznyomást.

A városban folyó munkálatok nyilván mindannyiunktól türelmet kívánnak. Türelmesek azzal a tudattal lehetünk, hogy a város nekünk, értünk épül.

A fejlesztésekkel a nehéz időkben sem állunk le!

A koronavírus elleni küzdelem szinte minden időt, energiát felemészt, de a fejlesztések nem állnak le Gyergyószentmiklóson. Sok más munkálat mellett folytatjuk a tavaly elkezdett felújítást a teherforgalmat kiszolgáló Dózsa György, Békény és Halászok utcákban. Az útépítés mellett csatornázás és vízelvezetés is zajlik, de a járvány miatt csúszhatnak a beszállítások és több időt vehet igénybe a munkavégzés.

Terveink szerint a Békény, illetve a Dózsa György utcákban már idén nyáron aszfalt kerül az útalapra - ennek előkészítése történik most. Szakaszosan zajlik a kivitelezés: az út egyik felét hosszan felásták, és fél méteres mélységben eltávolították a régi útalapot. Hamarosan az út másik oldalán is ugyanez történik, így teljes útzár várható a következő időszakban - a mentőkön, tűzoltókon kívül mások nem közlekedhetnek itt. A következő munkafázis az esővíz elvezetéséhez szükséges vezetékek földbe helyezése lesz,  amit az útalap megerősítése és az aszfaltozás követ majd.  A járda alá műszaki csatorna is kerül,  jövőre pedig megvalósul a járda és a zöldövezetek kiépítése az érintett utcákban.

Ebben az évben 16 utcában bővítjük vagy cseréljük a vízvezetékeket, és további 26 utcát érint a csatornahálózat fejlesztése. Elsőként azokban az utcákban dolgoznak a kivitelezők, ahol hamarosan teljes útfelújítást is fogunk végezni. Kiemelt munkapont most a Rózsa utca, és a lakónegyedekben a tömbházakat is rácsatlakoztatjuk az új hálózatra. Emellett több munkagép dolgozik a város felszegi részén, a Csiszér utca külső szakaszában is, hogy a vízhálózat az itteni házakhoz is elérjen.

4-03.jpeg

Házibuli és örömzenélés újraértelmezve

Made in Gyergyó az ablakból, esténként 8 órától

Hiányzik már a társaság? Vágysz egy jó kis bulira? Szívesen hallgatnád a gyergyói zenekarok ismert dalait? Jó hírünk van: mindezért nem kell megvárnod, hogy újranyissanak a szórakozóhelyek. Újraértelmezett házibuliban lehetsz részese a szórakozásnak.

Az általunk szervezett buliban a Made in Gyergyó című válogatáslemezen szereplő együttesek, előadók „lépnek fel” mától kezdődően minden este 8 órától, a hangosító berendezést viszont neked kell biztosítanod.

Vedd ki a részed az örömzenélésből!  Kattints az önkormányzat Facebook-oldalán naponta frissülő linkre, húzd maximumra lejátszókészüléked hangerejét, add hozzá saját énekhangod, magadat pedig add át a zenének, és bulizz! Mindezt tedd az udvaron, az erkélyen, nyitott ablak mögött, vagy bárhol, ahonnan a szomszéd is biztosan hallja a zenét!

Szerdán este 8-kor a Made in Gyergyó lemez nyitószáma, a 4S Street zenekartól az Ez az út című dallal indítunk, a dalt itt találod.

Járulj hozzá te is, hogy elviselhetőbbé váljon a bezártság, szárnyalj, töltődj zenehallgatással!

hazibuli.jpg

Alapélelmiszer-csomaggal támogatjuk a bajba jutott családokat!

Senkit nem hagyunk magára a bajban!

A koronavírus következtében kialakult helyzet sokunknak okoz nehézséget, gyergyói családokat is érintenek a járvánnyal járó negatív hatások, akik nehéz anyagi helyzetbe kerültek, mivel megszűnt a munkahelyük vagy a korlátozások miatt nem a megszokott módon és ütemben tudják élni életüket.

Őket segítjük most! Egy olyan támogatási rendszer kialakításáról határozott a képviselő-testület, amely a város költségvetéséből nyújt támogatást azon családok számára, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el az 500 lejt.  A támogatás keretein belül alapélelmiszer-csomagokban  részesülhetnek azok a személyek, akik a jelenlegi szükségállapot előtt munkahellyel rendelkeztek és a járvány következtében veszítették el munkájukat. A kérelemhez szükséges nyomtatványok ITT érhetőek el.

Lényeges, hogy ez a támogatás csak a sürgősségi állapot ideje alatt érvényes!

Ezúton is köszönöm a képviselő-testületnek, hogy bölcsen, a helyzet súlyát felmérve hozták meg döntésüket, segítve ezzel is a bajba jutott családokon. Most az összefogás mindennél többet ér!

Ugyanakkor bízom abban, hogy ez az átmeneti állapot hamarosan véget ér, és a közösségünk megerősödve térhet vissza a mindennapokhoz a járvány lecsengését követően.

 tesco-elelmiszerbank-2019-045web_1.jpg

 

süti beállítások módosítása