Történelmi mérföldkőhöz érkeztünk, egy sok éves közös munka, összefogás eredményeként alapjaitól újul meg városunk és a Gyergyói-medence legfontosabb sportlétesítménye, a műjégpályánk. Székelyföld legmodernebb műjégpályája lesz a gyergyószentmiklósi és európai viszonylatban is magas színvonalú körülményeket biztosít majd a sportolóknak és szurkolóknak. Az erről szóló kivitelezési szerződést szerdán írták alá Bukarestben, a fejlesztési minisztériumban.
Megtiszteltetés volt számomra, hogy a csarnok bejáratánál május 28-án azok mellett állhattam, akikkel több éven át közösen dolgoztunk, hogy a teljes felújítás állami finanszírozásban részesüljön. Ezúton is külön köszönetet mondok munkájáért Tánczos Barna szenátornak, Bende Sándor parlamenti képviselőnek és Barti Tihamérnek, a megyei önkormányzat alelnökének.
Most a kivitelezési terveken dolgoznak a szakemberek, erre 6 hónap áll rendelkezésükre. Ezt követi majd az építkezés. A következő két évben új tetőzet kerül a csarnokra, a belső térben teljesen új lelátók épülnek, alattuk pedig öltözők, orvosi szoba és más fontos kiszolgálóhelyiségek létesülnek. Kicserélik a palánkot, edzőtermeket alakítanak ki és létrejön egy – a 21. század követelményeinek megfelelő – modern metodikai központ is oktatási és edzőtermekkel.
Az építési folyamat alatt utánpótlásedzésekre és korcsolyázásra a sátortetős pályán nyílik lehetőség. A Gyergyói Hoki Klubnak pedig egy időre „albérletbe” kell költöznie, de erre majd csak a következő, 2020-2021-es szezon után kerül sor.
Bízom benne, hogy nagy ünneplések helyszíne lesz még az utolsó szezonjában a jelenlegi csarnok, hogy aztán egy-két szezon szünet után az ország legszebb, legkorszerűbb műjégpályáján folytatódhasson a sikerek sorozata.
Hajrá Gyergyó!